Bemutatkozás

Egy őzet nincs szíve lelőni – Szabolcs Tamás állatokat preparál, vadászik és még búvároktató is

 2016. augusztus 27., 08:55 szerző: Mátételki András

 

Láttak már borjúfejű kutyát? És boát borzfejjel, ijesztően nagy fogakkal? S mit szólnának, ha egy kiállításon olyan gömbbel találkoznának, amelyet több száz naposcsibe tollazatával borított be a magát művésznek mondó alkotó? Ne ítélkezzenek, ezeknél sokkal szelídebb munkákat végeznek a preparátorok.

Festői környezetben, a veszprémi Csatárhegy eldugott szegletében lakó Szabolcs Tamás nem vállalkozik ilyen extra munkákra, s mint mondja, hiába kérik, hogy macskákat, kutyákat tömjön ki, nem vállalja: „Volt családtagokkal nem foglalkozom”. Neki is van cicája, Folti, na meg két házőrzője, a játékos puli, Pami és a hannoveri véreb, Saci.

– Őz nagyságú állatokig vállalom a nyúzást, a bőr kidolgozását, majd a trófea elkészítését, ugyanis a nagyobb testű vadak bőrének feldolgozásához, azaz a vastag zsírréteg eltávolításához már speciális gépekre van szükség – magyarázza a 42 éves épületgépészeti kivitelező férfi, aki szabadidejében hódol ennek a különleges szakmának.

oz

Szabolcs Tamás egy őztrófea orrát festi. Őz nagyságú állatokig vállalja a nyúzást, a bőr kidolgozását, majd a trófea elkészítését, ugyanis a nagyobb testű vadak bőrének feldolgozásához, azaz a vastag zsírréteg eltávolításához már speciális gépekre van szükség

– Az állatok megnyúzásához szikét használok. Nagyon pontosan kell dolgoznom, mert ha hibázom, odalesz az állat akár több milliót érő trófeája. A nyaktól indulva egy darabban fejtem le az izomról a bőrt, amelyet lesózok, majd egy hét elteltével különböző vegyszerekben áztatva tartósítok. Ez a folyamat 2-4 hétig is eltarthat. A preparátorok keze alá dolgoznak a tímárok, akik a nagyobb állatokkal foglalkoznak. Régen kőkeményre összekötözött, szalmából készült műtestre húzták az arzénsavval kezelt bőrt, ma már kemény purhabból gyártott testeket használunk, amelyeket már mi, preparátorok alakítunk ki a kívánt méretre, hogy aztán ráhúzhassuk az állat vegyszeres, nedves bőrét. Előtte, hogy anatómiailag tökéletesen nézzen ki az állat, a hiányzó izmokat, zsírrétegeket művészagyaggal pótolom, mintázom. Műanyag orrot öntünk, majd a helyére kerülnek a fülek és az eredetihez megtévesztésig hasonló, Hollandiában gyártott üvegszemek. Én kizárólag ezt a minőséget használom, ugyanis a mű-anyag szem később megfakul, tisztításkor karcos lesz. Szóval, egy kicsit szobrászkodnunk is kell. A szemtengely beállítása is nagyon lényeges: a pupilláknak a könnycsatorna irányába kell nézniük. A versenyen, amiken én még nem veszek részt, például azt is nézik, hogy eltér-e az eredetitől az orrlyuk mélysége. Vagy például a preparátor teljesen kifejtette-e a fülből a porcokat, mindenütt sikerült-e színhelyesen kifesteni az orr- és a szájzugokat. Amikor minden „alkatrész” a helyére került, összevarrom a bőrt, amelyet tűkkel rögzítek, hogy a közel kéthetes száradás alatt nehogy elmozduljon a helyéről. Azután következik a szőr és a már említett testrészek festése, ami megint csak komoly precizitást igényel. Az agancsot speciális vegyszerrel festjük le, mivel az előkészítés során kifakulhat – avat be egy szusszal Tamás a preparálás rejtelmeibe.

Mélységesen elítéli azt a néhány „kollégáját”, akik rákkeltő formalinnal konzerválják a bőröket. Tud olyan esetről, hogy az Erdélyben elejtett medve bőrét a német vadász nem akarta hónapokig Magyarországon hagyni kidolgozásra, hanem megbízott egy nem megyénkbeli „mestert”, aki pár nap alatt elkészítette az állat vasváz testét, majd kitömte szalmával, hogy aztán a több tíz liter formalinnal tartósított bőrt ráhúzza a „csontvázra”. Lehet, hogy a kissé sietős, de szép summát kapott preparátor hamarabb távozik majd az élők sorából? Az sem valószínű, hogy a szakma nagy öregjei, akik arzénnel dolgoztak, megélték az átlagéletkort.

Tamás különös hobbija, ami egy évtizede átváltott szakmává, egy kutya által elejtett vakond megnyúzásával kezdődött. Ekkor még csak hétéves volt. Amikor édesanyja rábukkant a kiszáradt, különös szagú bőrre a füzetei között, ösztönösen felsikított. Balatonfűzfői gyerek lévén gyakran lejárt a tóhoz – erről az idejekorán a másvilágra költözött kecskebékák tudnának mesélni, odafent… Nyolcévesen lepkegyűjteménye volt, s még csak az általános iskola negyedik osztályába járt, amikor Sármelléken részt vett nyáron a madármegfigyelő táborban. A harmadik napon a kissé feldúlt szülei jöttek érte…. Történt, hogy jókora durranás hallatszott ki a fűzfői családi házból: Tamás kulcsra zárt, kincseit rejtő szekrényéből orrfacsaró sárga lé csurgott ki a parkettára. Kiderült, tavasszal a nádasból begyűjtött, titokban őrzött hattyútojást szétvetette a gáz… Ekkor került elő a szekrény mélyéről a többi áldozat is, a lesózott, megnyúzott békák, a bagolyköpetből kibányászott, napokig a fogmosópohárban áztatott különböző állatok csontjai, amiket a kisfiú aztán gondosan rendszerezett egy albumban. Szülei nehezteltek rá, meg nem is, hiszen biológiából kiváló jegyeket vitt haza. A tanárnő, Olga néni kedvence gyakran kiselőadásokat tartott a társainak. Aztán nyolcadikban hazavihetett a szertárból néhány vegyszert a rovarok konzerválásához.

Kedves kis állatok a nyestek,Szabolcs Tamás keze munkája nyomán, kitömve is alig veszítenek természetességükből

Fotó: Mátételki András

Közben az orosz katonáktól pálinkáért szerzett – naná, hogy illegálisan – szigonypuskájával vadászott a víz alatt a tobruki öbölben. A hüllők, halak bőrét kifaragott nikecellre húzta rá, festett nekik szemet Tungsram izzókra. És közben szorgalmasan bújta a könyvtárban Fehér György könyvét, ami alapműnek számít a preparátorok körében. (Felnőtt fejjel már az Amerikából hozatott DVD-kből készült fel egy-egy állat kidolgozására.) Annak is nagy hasznát vette, hogy középiskolásként évekig bejárt a veszprémi állatkertbe, ahol a solymászat titkait leste el Nádai Sanyi bácsitól, aki megengedte neki, hogy egy elpusztult bölény közel egy méter magas, 10 kilós lábszárát hazavigye, amelyet aztán nagy titokban a padláson tárolt – persze tartósított állapotban. A taxidermia (állatok kitömése) alapfogásait később az állatkert szakmai vezetőjétől, Mészáros Lászlótól leste el.

Nem véletlenül a nagy vadász, Kittenberger Kálmán (aki maga is preparált) a példaképe a természetért rajongó családapának, aki 16 évesen már részt vett vadászatokon, fácánt hajtott. Három éve tette le a vadászvizsgát, de csak a túlszaporodott vaddisznókat ejti el. Egy sánta őzbakot már nincs szíve lelőni.

– A férfiember vérében van a vadászat, a zsákmány, az élelem megszerzése. A nagymamám sokat mesélt arról, hogy a háborúban mennyit nélkülöztek, éheztek. Talán emiatt is… De, ha jól belegondolok, ezt a szakmát mégiscsak a nagypapámnak köszönhetem, aki a Nitrokémia levéltárának volt az igazgatója. Sokszor álltam tátott szájjal a szobájukat díszítő trófeák alatt, amelyeket ő ejtett el. Sajnos a szüleim, tudtom nélkül, költözéskor kidobták valamennyit, mert azt hitték, hogy a molylepkék az állatok szőre, tolla alá fészkelték be magukat.

Tamás és párja, Betti, valamint ötéves kisfiuk, Zétény, az erdő ölelésében töltik mindennapjaikat egy szép családi házban, ahol az élet apró csodáival találkozhatnak nap mint nap. Van fürdőtavuk is, gyümölcsösük, kakasuk és persze a hűséges négylábúak.

A családfő úgy kéthavonta eltűnik az alföldi tanyavilágban: 4-5 napot tölt a Bugac puszta mellett élő Nagy Pálnál. Az idős férfi korábban a Csongrád megyei vadásziskolában tanított preparálást (négy éve itt végzett Tamás is, kiváló minősítéssel), de már csak néhány kiválasztottjának mutatja meg a szakma féltve őrzött fogásait.

Tamásnak alighanem lesz segítője is kisfia személyében, ugyanis Zétény már négyévesen részt vett egy őz „felöltöztetésén” az Alföldön. Már meg tudja különböztetni a dámszarvast a gímszarvastól. Az óvónők először nem is értették, hogy a kisfiú miket mesél állatok preparálásáról, öltöztetéséről, az erdőben apukájával tett sétákról.

Azért az apja duplacsövű puskáját még nem tudja felemelni.

Mátételki András